Kérdések és válaszok (Húsvét)

Húsvét

Mit ünneplünk húsvétkor?

Jézus feltámadását.

Mikor van húsvét?

A tavaszi napéjegyenlőséget (azaz március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnap.

Mi az a nagyböjt?

A nagy ünnepekre testi-lelki összeszedettséggel készülünk. A nagyböjt a húsvéti ünnepkörben ugyanazt jelenti, mint karácsonykor az ádvent. Hústól való tartózkodás, főként pénteki napokon. Imádság, templomi szertartásokon való részvétel (pl. Keresztút)

Mikor kezdődik a nagyböjt?

Hamvazószerdán 0 órakor. (Azaz a farsang utolsó napjának, “húshagyó” keddnek éjfélétől elkezdődik a húsvéti időszak.)

Mivel ünnepeljük hamvazószerdát?

Szigorú böjttel. A római katolikusok templomba mennek, ott a pap szentelt hamuba mártott ujjával keresztet rajzol az emberek homlokára, és közben ezt mondja: emlékezzél, hogy porból vagy, és porrá leszel. Ez elgondolkoztat, kizökkent a vidám világ harsány hangulatából, és elindít a húsvéti gondolatok, a bűnbánat és a lélek megtisztulása felé. (A szentelt hamut a tavalyi szentelt barka elégetésével készítik.)

Milyen hosszú a húsvét?

A római katolikusoknál kilenc napig, a görög szertartásúaknál tíz napig tart. Húsvét ünnepe a húsvét előtti vasárnapon kezdődik. Ezt a napot virágvasárnapnak hívjuk. A megváltás, és a messiási küldetés beteljesedése Jézus jeruzsálemi bevonulásával kezdődött. Virágvasárnapnak azért nevezzük (a legtöbb idegen nyelven pálma-vasárnap), mert Jeruzsálem népe pálmaágak lengetésével ünnepelte Jézusnak a városba érkezését. Azokban az európai országokban, ahol nincs pálma, a pálmaágakat egyéb növények hajtásaival helyettesítik. Nálunk rügyező fűzfaágakat használnak. A barkás hajtásokat a pap megszenteli, majd Jézus bevonulására emlékezve, szertartást végez a templomban. A bevonulási szertartás után elénekelik Jézus szenvedésének történetét. Ez a passió.

Virágvasárnap után kezdődik a nagyhét. A közember számára a nagyhét első nevezetes napja a nagycsütörtök.

Mit ünneplünk nagycsütörtökön?

Jézus szenvedésének, kereszthalálának és a megváltásnak ez a kezdete. Az utolsó vacsorának, Júdás árulásának, Jézus elfogásának és a kínvallatás éjszakájának az emléknapja. Mindezek a valóságban is csütörtöki napon történtek.

Mire emlékezünk nagypénteken?

Jézus kereszthalálára. Ilyenkor szigorú böjt van. Nagypénteken is van passió. A nagypéntek lényeges eleme a szent sír és a keresztút.

Mit kell tudni nagyszombatról?

Jézus sírban fekvésének a napja. Húsvét előestéje. A görögkeletiek számára a húsvét vasárnap hajnalban kezdődik. A római katolikusok nagyszombat délelőttjén még a nagyhét szellemében ünnepelnek délután megkezdődik a húsvétvárás. Készülődünk az esti (késő délutáni) feltámadási ünnepségre. Húsvét előestéjének központi ünnepsége a feltámadási körmenet. Körmenetről hazatérve vár az ünnepi vacsora. Húst vehetünk magunkhoz, innen a szó magyar eredete: húsvét.

Mi történik húsvét vasárnapján?

Jézus vasárnap támadt fel, a Megváltó és a Messiás küldetése vasárnap teljesedett be. Húsvétvasárnap  a Szentmisén ételt szentelnek.

Mit ünneplünk húsvét hétfőjén?

Ekkor van itt az ideje a számos húsvéti népszokásnak. Locsolkodás, hímes tojás, egymás meglátogatása.

Véget ér-e hétfőn a húsvét?

A húsvéti időszak Szentháromság-vasárnapig tart, ez a pünkösd utáni vasárnap. A szorosabban vett húsvét még egy hétig tart, és fehérvasárnappal ér véget. A húsvét utáni vasárnapot azért nevezik fehérvasárnapnak, mert az ókorban a felnőtt keresztelkedőket húsvétkor (ld. keresztvíz-szentelés) keresztelték meg. A keresztség felvétele után fehér ruhába öltöztek, és ezt egy hétig viselték. Utoljára fehérvasárnapon jelentek meg egységesen fehérben, aztán már mindenki olyan ruhát vett magára, amilyenje volt.

Forrás: Történelemtanítás

 

Verseny 5-6

 

Verseny 7-8

Ugrás a lap tetejére!